A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) több, mint 25 éve működő állami hitelintézetként a mindenkori nemzetgazdasági fejlesztési célok elérését támogatja. Fejlesztési bankként az MFB kiemelt célja, hogy olyan területeken nyújtson finanszírozási lehetőséget, ahol a kereskedelmi bankok nem tudnak hatékonyan hitelezni. A bank tevékenységének fókuszában tehát alapvetően a piaci hiányosságok kitöltése áll, mellyel lehetőséget, vagyis kedvező feltételek mellett elérhető finanszírozást kíván nyújtani a hazai vállalkozásoknak. A bank kiemelt feladatai között szerepel az európai uniós pénzügyi eszközök közvetítése is.
Az MFB-nél fontosnak tartjuk, hogy kollégáinkból közösséget teremtsünk, csapatot építsünk. Ez nemcsak a lehető leghatékonyabb szakmai munkavégzést segíti, hanem erősíti a lojalitást is. Munkavállalóinkat megbecsüljük, célunk, hogy hosszú távon dolgozzunk együtt, ezért versenyképes és az egyedi igényeiket is figyelembe vevő juttatásokat biztosítsunk számukra. Az alapbéren felül nemcsak kimagasló a Cafeteria juttatásunk, de teljesítményalapú és transzparens prémium rendszert is működtetünk. Mindezeken felül sportolási támogatással, élet- és balesetbiztosítással, egészségbiztosítással, szűrővizsgálati csomaggal, csopaki üdülési lehetőséggel, lakáscélú munkáltatói kölcsönnel, képzési támogatásokkal és angol nyelvtanulási lehetőséggel járulunk hozzá dolgozóink elégedettségéhez.
A bank elkötelezetten áll a környezet- és emberbarát irodai működéshez, ami a mindennapjainkban az energiatakarékosságban és a vízfelhasználásban érhető tetten. Külön ESG csoport foglalkozik a témával az MFB-ben, akik a társterületekkel együttműködve a kollégáink szemléletformálásában is aktívan részt vesznek. Az MFB Családbarát hely, illetve Zöld Iroda minősítéssel is rendelkezik.